"Nagyon köszönjük hogy ilyen esőben is részt vettek a Szüreti Mulatságon. A visszajelzések az Önök műsoráról igen pozitívak voltak. Mi nagyon jól éreztük magunkat, remélem Önök is. Színvonalas műsorukra máskor is számítok."

(Hudák Ágnes szervező - Érd-Ófalu)

Látogatók

04669113
Ma
Tegnap
A héten
A hónapban
131
304
940
2312

IP-címed: 3.149.255.162
2024-04-20 09:37

Magunkról - Fekete Mátyás

Borvirág Zenekar - Fekete MátyásFekete Mátyás 1981-ben született Budapesten.
12 éves korában ismerkedett meg a tamburával, első és egyben legmeghatározóbb mestere, Kiss László révén. Pár év tanulás után már a budakalászi Lenvirág Táncegyüttest kísérő zenekar tagjaként tanulmányait az Óbudai Népzeneiskolában folytatta Havasréti Pál keze alatt, ahol a szintén Kiss László vezette Nyírettyű zenekar tagja lett. Az együttessel kiemelt nívódíjat kaptak a gödöllői néptáncversenyen, mint kísérő zenekar, 1996-ban pedig számos selejtező után a Ki-Mit-Tud első televíziós elődöntőjéig jutottak.
1997-től a Pomázi Zeneiskolában tanult tovább Szendrődi Ferenctől, a Vujicsics együttes tamburásától.

1998 óta tagja a Kiss László alapította Kalászi Tamburazenekarnak, mellyel bejárták Magyarországot és számos európai országot, valamint azóta is napjainkig is állandó gyermektáncházat tartanak Budakalászon.
2000-től 2005-ig a pomázi Opanke Szerb Táncegyüttest kísérő zenekar prímása volt.
Idő közben elnyerte "A népművészet ifjú mestere" címet.
2005 óta a tököli Prekovac (délszláv) zenekar tamburása is.

A Borvirág zenekarral 2010 óta alkalmi jelleggel muzsikált, mostanában, ha teheti egyre többször egészíti ki az együttest.
Jelenleg a Nemzeti Táncszínházban dolgozik, emellett mozgóképkészítéssel is foglalkozik.

A Borvirág zenekarról:
"Itt nincsenek kötelezettségek, izzadságszagú próbálkozások, csak a bor, a zene és egymás tisztelete, szeretete, jó kedvvel fűszerezve."

Budapest, 2013

Fekete Mátyás

Borvirág Zenekar - Fekete Mátyás

Bemutatkozó

Gondolatok

…mert a szőlővessző és a
Költő sorsa oly hasonló.
Költő és a szőlővessző
A világnak adja lelkét.
Szőlővessző lelke a bor,
A költőnek lelke a dal.
Lelkünket ha általadtuk
Borban, dalban a világnak:
Elhervadunk, elenyészünk.
És midőn már elenyésztünk:
Lelkeink, a bor s dal mellett
Vígad a világ!

Petőfi Sándor

Ajánlások, referenciák

vendegkonyv

Kispejlovam lovarda

www.kispejlovam.hu

www.bordalok.hu

Keress a Facebook-on