Get Adobe Flash player
"A "BORVIRÁGOK" kiváló, nagysikerű szereplését köszönöm Székesfehérvár nevében, 2010. június 26-án, ahol a közönség végtelen örömmel fogadta Őket!" (A rendező Gárdonyi Géza Művelődési Ház nevében: Szikra János szervező - HAJRÁ!!!)

Szerb klub Budakalászon

Szerb klub budakalászon - bordalok.hu - Borvirág ZenekarSzeretettel várunk mindenkit, aki szereti a tambura- és délszláv zenét Budakalászon, a műemlék szerb templom melletti régi iskolába. A minden hónap utolsó péntekjén megrendezésre kerülő zenés esteken régi lassan feledésbe merülő énekeket lehet megtanulni és tánclépéseket elsajátítani. A kalászi Szerb Kisebbségi Önkormányzat támogatásával megvalósuló esteken a jókedv, beszélgetés borozgatás mellett, elsődleges célunk közösség teremtése és a több évszázados zenei kultúra megőrzése, átörökítése generációkról-generációra. Június 24-én az első alkalommal, szinte minden korosztály képviselte magát 5 évestől a 85 esztendős kiváló énekes Belos Jánosig. Az esten Jani bácsi legkedvesebb dalait muzsikáltuk el, táncot a pomázi Opanke táncegyüttes vezetője Sosity Anica és táncosai tanítottak, zenéltek a kalászi tamburások  Fekete Mátyás és Radics Eszter-prímtamburán, Kiss László basszprímen, Papp Gábor-tamburabrácson és Juhász Imre-nagybőgőn. A következő alkalom: július 26. kedd délután 15 órától a kalász szerb közöség templomi búcsúján a templomkertben, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Ajánló...

Gondolatok...

" A szőlő halála csak átváltozás…
A szőlőből must lesz, a mustból bor.
A szőlő ereje velünk marad,
halálával  kellett bevennie az időtlenséget.
Ha körülnézel a pincében,
vajon gondolsz arra, hogy isteneket őrzöl hordóidba zárva?
Minden borospince a halhatatlanság szigete. "
Pilinszky János

www.kispejlovam.hu

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa216
mod_vvisit_counterTegnap149
mod_vvisit_counterA héten216
mod_vvisit_counterA hónapban2596

IP címed: 38.107.179.241
Ma: 2012. máj. 20.
Google PageRank kijelzo - Camelpark SEO mrsek